Kisiklott, majd egy épületnek csapódott a 9-es villamos Milánóban, amikor pénteken délután négy óra körül a Piazza Oberdan megálló felé haladt. Két ember meghalt, közel negyvenen megsérültek – írja a Corriere. A Guardian később megírta, hogy az egyiküket a villamos ütötte el, a másik áldozat pedig egy utas volt. A lap úgy tudja, hogy egy hatvanas olaszról, és egy külföldi állampolgárról van szó.
https://www.facebook.com/corrieredellasera/posts/pfbid0AERB9UrkG8Fe8F9sWyCFo7sFCquzjwBVQPTrVakKynM9QUUiBy1KDr6vHggCToEvl
Egy kereszteződésnél történhetett a baj Lazaretto utcánál, a villamosnak egyenesen kellett volna tovább haladnia, azonban vélhetően váltóhiba miatt elkanyarodott. Az egyelőre nem világos, hogy megpróbált-e fékezni a villamosvezető, mindenesetre a jármű nagy sebességgel beleütközött egy sarkon álló épületnek, kiütött egy közlekedési lámpát, és betörte egy étterem ablakát. A baleset után több utas is beszorult, ezért a tűzoltók is a helyszínre érkeztek, a kimentett sérülteket kórházba szállították.
Egy sérült szerint a balesetkor azt érezték, mintha földrengés lenne, a mellette ülő férfinek vérzett a feje.
Egy Tramlink típusú villamos siklott ki, ezt a modellt csak néhány hete kezdték el járatni Milánóban. 25 méter hosszú, három összekötő kocsiból áll, 66 ülőhely található rajta.
Nyitókép: Michele Luigi Edoardo Novaga / ANADOLU / Anadolu via AFP