Kedd este elstartolt a bécsi Wiener Stadthalléban a 70. Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntője, ami azért nagy szó, mert a jubileumi show-ig vezető út finoman szólva sem volt botrányoktól mentes. A gázai konfliktus miatti tömeges bojkottálás, a politikai feszültségek, a rekordalacsony résztvevőszám, a példátlan biztonsági intézkedések és a házigazda osztrák közmédia vezetőjének zaklatási botránya enyhén szólva is beárnyékolta az előkészületeket. Ennek fényében a szervezőkön is óriási volt a nyomás: Európának valami olyat kellett mutatniuk, ami legalább néhány órára feledteti a botrányokat, és visszahozza a „United by Music” (azaz „A zene által egyesülve”) – mára kissé ironikusan csengő – szlogenjének eredeti jelentését. Hogy sikerült-e? Röviden: nem igazán.
Érzelmi hullámvasút után egyenesen a mélyvízbe
A műsor készítői már az első öt percben bebizonyították, hogy a hatásvadászatból továbbra is csak jelesre tudnak vizsgázni. A 70. évforduló alkalmából levetített nyitófilm egy meglepően elegánsan felépített érzelmi hullámvasútra ültette fel a nézőket: egy Eurovízió-rajongó férfi, majd később párja életét követhettük végig, ahogy egészen a kezdetektől, évről évre ugyanazon a kanapén ülve izgulják végig a versenyt. Ahogy azonban az időutazás végére, a 2026-os jelenbe értünk, a kanapén már csak egyikük ült, csendben meredve a képernyőre. Ugyanakkor amilyen megható volt a nyitány, olyan gyorsan váltott át az este a jól ismert eurovíziós káoszba. És bár az ember azt hinné, ennyi év után már immunissá válik a műfaj legkínosabb húzásaira, a 2026-os mezőny még így is feladta a leckét.
Az első elődöntőben 15 ország képviselője mérettette meg magát, közülük pedig tízen jutottak tovább a szombati fináléba. Mellettük az olasz és a német nevezések is felcsendültek, ezek a produkciók viszont automatikus továbbjutók, mivel az EBU úgynevezett „nagy négyesébe” tartoznak az Egyesült Királyság és Franciaország társaságában.
11
Galéria: Eurovíziós Dalfesztivál 2026.Fotó: Christian Bruna / Getty Images Hungary
A kezdéssel járó hálátlan feladatot Moldova kapta, Satoshi Viva Moldova című dala azonban pillanatok alatt bebizonyította, hogy néha éppen a nyitószámé lehet az este egyik legerősebb momentuma. Önjelölt Eurovízió-szakértőként túlzás nélkül állíthatom: az elmúlt tíz év egyik legenergikusabb nyitóprodukcióját láthattuk. Ezt a lendületet Svédország is gond nélkül továbbvitte. Felicia My System című dala már hetek óta uralja a svéd slágerlistákat, és első hallásra valószínűleg minden jóérzésű európaiban ugyanaz a gondolat fogalmazódik meg: „Ez kísértetiesen emlékeztet a Cascada-féle Everytime We Touch-ra.” Az EDM-elemekkel telepakolt pophimnusz ugyanakkor annyira könyörtelenül hatásos, hogy ezen valószínűleg már senki sem akar fennakadni.
A későbbiekben a horvátok lebegő erdei boszorkányokkal, a litvánok az Óz, a csodák csodája világából szökött, spanyolul éneklő bádogemberrel, a san marinóiak boy george-dzsal, míg a georgiaiak a nosztalgia erejével próbálták sokkolni a közönséget.
Utóbbi országot a Bzikebi nevű háromtagú formáció képviselte, akik számára egyáltalán nem ismeretlen az Eurovízió világa. 2008-ban, alig tízévesen már győzelmet arattak – igaz, akkor még „csak” a Junior Eurovíziós Dalfesztivált nyerték meg, merthogy ilyen is létezik. Ezúttal viszont nemhogy nem nyertek, hanem rögtön ki is estek.
Nem sokkal később izraeli színekben Noam Bettan is színpadra lépett, akinek fellépését tapintható feszültség előzte meg. Az arénában a produkció elején fel is harsant a „Free Palestine” és a „No genocide” skandálás, ám a hangzavar meglepően gyorsan elült – vagy a hangmérnökök végeztek kiváló munkát. Bettan mindenesetre nem zökkent ki, és egy teljesen korrekt, a mezőny erősebb felébe tartozó héber–francia popdalt tett le az asztalra.
Szinte biztos, hogy már láttuk a győztest
Bár a csütörtöki második elődöntő még hátravan, nagyon úgy tűnik, hogy a végső győztes már kedden színpadra állt. A fogadóirodák két abszolút favoritja, Görögország és Finnország is olyan produkcióval érkezett Bécsbe, amely egyértelműen kilógott a mezőnyből. A görög Akylas hozta az Eurovízió kötelező elemét: az imádnivalóan abszurd poéndalt. A Ferto már a megjelenése óta közönségkedvenc, és valószínűleg pontosan azzá az őrületté alakul majd, amelyből évekkel később is mémek és TikTok-videók születnek majd.
A finnek viszont teljesen más ligában játszottak. Pete Parkkonen énekes és a világhírű hegedűművész, Linda Lampenius egy olyan audiovizuális szörnyeteget rakott össze, amely konkrétan letarolta a Stadthallét. A Liekinheitin című dal színpadképe egy posztapokaliptikus, elhagyatott zenekari árkot idézett meg, felborult székekkel és szétdobált kottatartókkal. A középpontban egy gyóntatófülke állt, amelyben Parkkonen a bűnbánat és az önpusztító szenvedély között őrlődött.
A dal közepén aztán a fülke szó szerint lángra lobbant,
miközben Lampenius hegedűszólója még azokat is lúdbőrössé tette, akik addig csak fél szemmel követték az adást. A produkció végül egy elemi erejű, tüzes zenei párbajban csúcsosodott ki a (valóban) lángoló romok tetején. Két szó: abszolút filmszínház.
Önmaga paródiájává vált a verseny
Hiába azonban a finnek zsenialitása, a 70. Eurovíziós Dalfesztivál eddigi legnagyobb tanulsága látszólag az, hogy a szervezők valahol nagyon elvesztették a fonalat. A verseny elvileg az emberi kreativitást, az alkotás szabadságát és a kulturális sokszínűséget ünnepli. Ehhez képest az idei arculat úgy néz ki, mintha egy idejétmúlt AI-képgenerátor és egy stockvideó-adatbázis szerelemgyereke lenne.
Az EBU és az osztrák ORF hivatalosan persze soha nem reagált azokra a vádakra, miszerint a jubileumi vizuális világ jelentős része mesterséges intelligenciával készült – az idei logóról, az átvezető animációkról és a különböző grafikai elemekről azonban ordít, hogy valószínűleg algoritmusok köpték ki őket néhány prompt után. Mi több, az AI már magukba a produkciókba is beszivárgott. A görögök LED-falán például olyan AI-generált animációk futottak, amelyektől egy jó érzésű grafikus valószínűleg azonnal sírva fakadna – és nem a gyönyörtől.
Egy olyan versenyen, amelynek a kreativitást kellene ünnepelnie, spórolásból vagy rossz ízlésből algoritmusokra bízni a vizualitást több, mint szomorú.
Ha pedig mindez nem lett volna elég, a fellépők közötti szüneteket kitöltő műsorszámok végképp próbára tették a nézők türelmét. Kaptunk egy fájdalmasan vontatott, humortalan eurovíziós kvízversenyt, majd egy egész zenei betétet arról, mi a különbség Ausztria és Ausztrália között. Egy 70. jubileumi, európai csúcsrendezvényen. Az pedig már csak a cseresznye a fagyi tetején, hogy a két műsorvezető, Victoria Swarovski (igen, az a Swarovski) és Michael Ostrowski között semmiféle összehang nem volt – monológjaik, interakcióik és poénjaik pontosan ugyanolyan műanyagnak érződtek, mint maga a verseny arculata.
Az est végén Görögország, Finnország, Belgium, Svédország, Moldova, Izrael, Szerbia, Horvátország, Litvánia és Lengyelország jutott be a szombati döntőbe, amelynek mezőnye csütörtökön további tíz országgal bővül majd. A kérdés már csak az, melyik tízzel – és hogy a szervezők képesek lesznek-e valamennyire kigyomlálni ezt a műanyag, algoritmusszagú atmoszférát a nagydöntőre. Bár utóbbi inkább költői kérdés. Egyelőre ugyanis úgy fest, az Eurovíziós Dalfesztivál 70. évfordulójára saját maga olcsó paródiájává vált.
(Borítókép: A görög Akylas a 2026-os Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjében, május 12-én a bécsi Wiener Stadthalléban. Fotó: Christian Bruna/Getty Images)
Ismerd meg a film mögött álló művészek történeteit és szerezd be a Hogyan tudnék élni nélküled? kulisszakönyvét!
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!