Hogy megosztó-e a Tesla? Természetesen! Az viszont vitán felül áll, hogy kevés autógyártó forgatta fel úgy az autóipart, mint az Elon Musk nevével összeforrt vállalat. Amikor 2012-ben megjelent a Model S, teljesen más megvilágításba helyezte az elektromos autókról addig alkotott képet, és egy olyan koncepcióval állt elő, melyet később sok más gyártó is átvett.

Quality Placement

hirdetés

Három évvel később a Tesla kínálata a Model X-szel bővült, mely az SUV-vonalat hivatott képviselni, és amellett, hogy tartósan hozzátett a márka imázsához, utat nyitott a Model 3 és a Model Y előtt, melyek később még nagyobb sikert arattak.

Az előző hétvégén azonban véget ért egy korszak: a Model S sorozatgyártása 14, a Model X-é pedig 11 év után véget ért.

Maga a lépés egyáltalán nem volt váratlan, Musk ugyanis még januárban jelezte, hogy idővel nyugdíjazni fogják a két modellt – egyelőre egyik esetében sem ismert, hogy lesz-e utódja, vagy sem. Az viszont borítékolható, hogy a fremonti Tesla-gyár szerepe legalább részben átalakul, ugyanis a márka hamarosan elkezdi gyártani az Optimus néven bemutatott humanoid robotjait.

Mind a Model S, mind pedig a Model X búcsú gyanánt kapott egy, a legmagasabb, Plaid felszereltségi szintre épülő limitált szériát: A Signature Editionből 250 darab Model S és 100 darab Model X fog készülni. Elon Musk ceruzája mindkettőnél vastagon fogott, mert az árcédulára 159 420 dolláros összeg került, ami a mostani árfolyamon körülbelül 48,5 millió forintnak felel meg – írja a Road & Truck.

Borítókép: Illusztráció: Getty Images