Súlyos betegség következtében, 47 éves korában meghalt Jason Collins egykori profi kosárlabdázó.

Családja az észak-amerikai profi kosárlabdaligán (NBA) keresztül kiadott közleményben tudatta, hogy Collins „hősies küzdelmet” folytatott glioblasztómával, az agydaganat egy agresszív formájával, de szervezete kedden feladta a küzdelmet – írja a BBC.  

A sportoló tavaly jelentette be, hogy diagnosztizálták nála a betegséget, miután koncentrációs problémákat fedezett fel magán, és kezeléseken vett részt annak érdekében, hogy megállítsák a műthetetlen daganat terjedését, amelyek nélkül orvosai szerint három hónapon belül meghalt volna. Collinst Avastin nevű gyógyszerrel kezelték, hogy lassítsák a daganat növekedését, és Szingapúrba is utazott célzott kemoterápiás kezelésre. Elmondása szerint az agydaganat olyan volt, „mint egy szörnyeteg, amelynek csápjai az agyam alsó részén terjednek szét egy baseball-labda szélességében”.

Az NBA biztosa, Adam Silver kedden így nyilatkozott:

„Jason Collins hatása messze túlmutatott a kosárlabdán. Segített befogadóbbá és nyitottabbá tenni az NBA-t, a WNBA-t és az egész sportközösséget a jövő generációi számára. Jasonra nemcsak úgy emlékezünk majd, mint aki áttörte a korlátokat, hanem mint rendkívül kedves és emberséges emberre is, aki sokak életére volt hatással.”

Amikor nyilvánosságra hozta diagnózisát, azt mondta, ez emlékeztette arra a döntésére, amikor 2013-ban a Sports Illustrated címlapsztorijában nyíltan felvállalta melegségét. Az azóta eltelt évek „élete legjobb évei” voltak. „Az életed sokkal jobb lesz, ha önmagadként létezel, és nem félsz attól, hogy a valódi önmagadat mutasd – nyilvánosan vagy magánéletben egyaránt. Ez vagyok én. Ezzel küzdök.”

A kaliforniai születésű játékos a Stanford Egyetemen kezdte pályafutását, mielőtt az NBA-be került volna. Tizenhárom szezon alatt hat csapatban játszott, karrierjét a New Jersey Netsnél kezdte. Korábban a Time magazin 100 legbefolyásosabb embere közé is beválasztották. 2014-ben vonult vissza. 

Családja kedden így fogalmazott:

Jason váratlan módokon változtatta meg emberek életét, és inspirációt jelentett mindazok számára, akik ismerték vagy távolról csodálták.

2013-as coming out esszéjét így kezdte a Sports Illustratedben: „34 éves NBA-center vagyok. Fekete vagyok és meleg.”

Az esszé megjelenésekor szabadügynök volt, ezért sokan nem tudták, vajon a nyilvános coming out véget vet-e NBA-karrierjének. Bár addigra jelentős előrelépések történtek a melegjogi mozgalomban, az azonos neműek házassága az Egyesült Államok egész területén csak 2015-ben vált legálissá. Collins később visszatért a Netshez – amely időközben Brooklynba költözött –, és ő lett az első nyíltan meleg sportoló, aki pályára lépett az Egyesült Államok négy legnagyobb profi sportligájának egyikében – írja a lap. 

A Brooklyn Nets közleményben írta:

Megtört szívvel értesültünk Jason Collins haláláról. Jason nyolc szezont töltött Nets-mezben, meghatározó alakja volt klubunk egyik korszakának, és kulcsszerepet játszott a 2002-es és 2003-as keleti főcsoportgyőztes csapatainkban. Akik nap mint nap mellette voltak, nemcsak versenyzőként ismerték, hanem őszintén kedves és figyelmes emberként is, aki összehozta az embereket. Hatása messze túlmutatott a pályán, bátorsága és hitelessége pedig előrébb vitte a sportot – és a világot is.

A Stanford Egyetem korábbi edzője, Mike Montgomery az amerikai médiának azt mondta, „szomorú nap ez”, és Collins az egyetem egyik legnagyobb alakja volt. „Óriási hatással volt Stanfordra, mert bárkivel fel tudta venni a versenyt az országban: nagy, intelligens, erős és képzett játékos volt, emellett rendkívül okos és kedves ember.”

(Borítókép: Jason Collins 2014. november 20-án. Fotó: Alex Goodlett / Getty Images) 

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!