„A művészek ki akartak törni a régi szabályok közül. Ugyanazokkal a kérdésekkel szembesültek” – mondta az Indexnek Pierre Vasarely Budapesten, a Vasarely Don’t Go Home! című kiállítás megnyitóján. Victor Vasarely unokája szerint mára ideje újraértelmezni azt a konfliktust, amely évtizedeken át meghatározta a világhírű op-art művész magyarországi megítélését. Az 1969-es Vasarely Go Home! tiltakozás során a hazai neoavantgárd több alakja a Kádár-rendszer kulturális támogatását élvező sztárművészt látta benne – miközben a most nyíló kiállítások szerint művészetük sokkal közelebb állt egymáshoz, mint azt akkor gondolták.
Mindvégig megőrizte magyarságát
A budapesti Vasarely-év három párhuzamos kiállítással idézi meg az op-art világhírű magyar származású alkotóját. A Szépművészeti Múzeumban május 15. és augusztus 24. között látható a nagyszabású Vasarely 120 életmű-kiállítás, míg a Magyar Nemzeti Galéria március óta látogatható Kinetikus víziók – Nicolas Schöffer és Victor Vasarely dialógusban című kamarakiállítása a kinetikus és optikai művészet kapcsolódási pontjait vizsgálja. A Városligeti NEO Kortárs Művészeti Térben május 14. és szeptember közepéig futó Vasarely Don’t Go Home! pedig a magyar neoavantgárd és Vasarely egykori konfliktusát értelmezi újra.
Az ebben az évben megnyitásának szintén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum kiállításán látható több mint 140 műalkotást dokumentumok, valamint eddig nem ismert fotók és filmek kísérik, amelyek a magyarországi tárlatok történetében példa nélküli teljességgel rajzolják meg Vasarely életművét.
Magyarországon legutóbb közel 60 éve, 1969-ben, a Műcsarnokban rendeztek hasonló léptékű kiállítást Vasarely alkotásaiból; az idei több évtized elteltével kínál ismét áttekintő összegzést a magyar közönség számára. A kiállítás elsősorban a művész által alapított budapesti kollekció épít, amely a legnagyobb és legátfogóbb Vasarely-közgyűjtemény a világon, de kiemelkedő, eddig idehaza még nem látott művek is érkeznek az aix-en-provence-i Fondation Vasarelyből, de a pécsi Vasarely Múzeumból és magángyűjteményekből kölcsönzött műtárgyak is gazdagítják az évfordulós tárlatot.
A kiállítás időrendben követi Vasarely pályájának fő alkotói korszakait: a korai, figurális kísérletektől a geometrikus absztrakció letisztult rendszerein át az optikai jelenségek tudatos szerkesztéséig. A bemutatott művek érzékeltetik azt a következetesen épülő gondolati ívet, amelyben a forma, a szín és a mozgás viszonya nem pusztán esztétikai kérdésként, hanem a modern vizuális nyelv alapvető elemeként jelenik meg. A látogató képet kaphat arról is, miként törekedett Vasarely arra, hogy a művészet kilépjen a hagyományos műtermi keretek közül, hogy a mindennapi környezet, az építészet és a városi tér alakítójává váljon.
Victor Vasarely a geometrikus absztrakció egyik legnagyobb hatású művésze, akit az op-art atyjaként tart számon a művészettörténet.
A Vásárhelyi Győzőként Budapesten induló művész Párizsban vált nemzetközileg ismertté, ahol festészete fokozatosan a látás törvényeinek vizsgálata és a képi rendszerek kialakítása felé fordult. Munkássága azokhoz a korszakos törekvésekhez kapcsolódik, amelyek a művészetet a tudományos gondolkodással és a vizuális kommunikáció új formáival kívánták összhangba hozni.
Bár Vasarely élete nagy részét Franciaországban töltötte, identitásában, képi érzékenységének mélyrétegeiben és művészi gondolkodásában mindvégig megőrizte magyarságát.
Ezt nemcsak művei címadásaiban, hanem azokban a kompozíciós ritmusokban és geometrikus szerkezetekben is nyomon követhetjük, amelyekben a magyar folklór ornamentális elemei is visszaköszönnek. A kiállítás kurátorai Pócs Veronika, a budapesti Vasarely Múzeum muzeológusa és Zombori Mónika, a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Gyűjteményének muzeológusa.
17
Galéria: Vasarely 120 – Kiállításmegnyitó Fotó: Papajcsik Péter / Index
Feszültség nélkül
Pierre Vasarely az Indexnek elmondta, hogy amint megnézte a tárlatot, rögtön érezte a hasonlóságot a hatvanas évek külföldi és magyar művészete között. Emlékeztetett egy akkori zágrábi művészeti csoportra is ( Új Tendenciák ). Szerinte a korszak modern alkotóit valójában ugyanazok a szakmai kérdések foglalkoztatták. „A művészek ki akartak törni a régi szabályok közül. Új utakat kerestek, mert mindannyian hasonló nehézségekkel és feladatokkal találták szemben magukat” – fogalmazott az unoka.
A kiállítás címe egy 1969-es eseményre utal. Akkoriban a hazai modern művészek tiltakoztak Vasarely ellen, mert úgy érezték, a pártvezetés kivételezik vele. Ön szerint sikerült mára túllépni ezeken a politikai vitákon? Lehet már tisztán a művészetére figyelni, vagy még mindig van ebben a témában feszültség?
Nincs már semmilyen feszültség. Victor Vasarely sosem titkolta, hogy szimpatizál a kommunista eszmékkel, de ő a francia párthoz kötődött, nem a magyarhoz.
Mi a különbség a kettő között?
Van egy vicc, amit Pécsen jól ismernek: a francia kommunisták kedvesek. A politikai bélyegek helyett inkább a nagylelkűséget érdemes észrevenni a munkásságában. Azt akarta, hogy a művészet ne legyen többé »szent« és megközelíthetetlen.
Vagyis ne legyen elérhetetlen magasságokban?
Pontosan. Azt akarta, hogy a művészet mindenkié legyen. Ne csak zárt múzeumokban találkozzunk vele, hanem galériákban és az utcán is. Azt szerette volna, ha azok is láthatnak minőségi alkotásokat a mindennapjaikban, akiknek nincs pénzük drága kiállításokra járni.
A beszélgetés alatt Pierre Vasarely kitért arra is, hogy a kiállított tárgyak mennyire közel hozzák a látogatóhoz a nagyapja szellemiségét. Elismerte, hogy az 1969-es magyar művészeti akció és tiltakozás a maga idejében érthető volt, hiszen az akkori hazai alkotóknak megvolt az okuk a fellépésre, ugyanakkor úgy véli, valójában akkoriban nem ismerték eléggé Vasarely munkásságának valódi mélységét és társadalmi küldetését.
Az unoka szerint a legfontosabb üzenet ma is a sokféleség és a multiformitás megértése. „P aul Éluard, a francia költő szavaival élve Vasarely legfőbb célja az volt, hogy látnivalót adjon az embereknek, a lehető legnagyobb számban és a legtöbbeknek adjon valami maradandót.”
Végezetül Pierre Vasarely kiemelte, hogy a Budapesten egyszerre futó három kiállítás – a Szépművészeti Múzeumban, a Nemzeti Galériában és a NEO-ban – remekül bemutatja az elmúlt hatvan év kutatásait. Külön hangsúlyozta nagyapja zsenialitását is. „Vasarely évtizedekkel megelőzte a korát: azokat a bonyolult, mértani formákat, amiket ma már digitálisnak látunk, ő még számítógépek nélkül alkotta meg. Ez a folyamatosan fejlődő életmű ezért vált érthetővé és fontossá mindenki számára a világon” – fogalmazott.
17
Pierre VasarelyGaléria: Vasarely 120 – Kiállításmegnyitó (Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Konstrukció, rács és illúzió
A magyar származású, Franciaországban világhírűvé vált Victor Vasarely és a hazai progresszív művészet viszonya évtizedekig terhelt volt. Az emlékezetbe leginkább Major János 1969-es akciója égett be, aki egy Vasarely Go Home! feliratú táblával tiltakozott a Kádár-rendszer által hivatalosan is támogatott, hazatérő sztárművész ellen. A Városligeti NEO Kortárs Művészeti Térben nyíló Vasarely Don’t Go Home! című kiállítás most éppen ezt a feszültséget oldaná fel. A tárlat nem a politikai szembenállásra, hanem a közös vizuális gondolkodásra fókuszál.
A Vasarely Don’t Go Home! három, Vasarely munkásságához is köthető fogalom – a „konstrukció”, a „rácsszerkezet” és az „illúzió” – köré szervezi anyagát. Ezek a fogalmak nem csupán formai kategóriák: a hatvanas évek végi, hetvenes évekbeli kísérleti művészet festészeten jóval túlmutató felvetéseit sűrítik magukba. A kiállítás médiumválasztása tudatos és karakteres: a festészeti átfedések könnyen felismerhető volta helyett Petrányi Zsolt kurátor a kameraalapú alkotást, a filmet és a fotót helyezi a vizsgálat középpontjába. Ezeken a területeken a konstrukció, a rácsszerkezet és az illúzió a valóság alapjain állt:
a fogalmakat kreatívan értelmező alkotók között ott találjuk az avantgárd máig meghatározó alakjait, akik festészetük mellett fotóban és kísérleti filmben is megfogalmazták művészeti elveiket.
17
Petrányi Zsolt kurátorGaléria: Vasarely 120 – Kiállításmegnyitó (Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Petrányi Zsolt kurátor szerint a kiállítás azt a látszólagos ellentmondást igyekszik feloldani, amely Vasarely és a hazai neoavantgárd között fennállt. Az akkori avantgárd fenntartásokkal élt a sikeres, Franciaországba emigrált, a Kádár-politika által felkarolt alkotó művészetével szemben – mégis, ha nem a kultúrpolitikai kontextuson, hanem a kor vizuális gondolkodásán keresztül nézzük Vasarely munkásságát, meglepő párhuzamok rajzolódnak ki.
A konstrukció, a rácsszerkezet és az illúzió fogalmai közös nevezőként kötik össze az op-art mestert és a hazai kísérleti fotó- és filmművészet alkotóit – akarva-akaratlanul ezek a párhuzamok határozták meg a hatvanas–hetvenes évek művészetének karakterét, és ezeket szerettük volna láthatóvá tenni.
A május 14-én nyíló tárlat egy nagyobb budapesti ünnepségsorozat része. A NEO-ban látható anyag mellett a Szépművészeti Múzeumban a Vasarely 120 , a Magyar Nemzeti Galériában pedig a március óta látogatható Kinetikus Víziók (Vasarely és Nicolas Schöffer párbeszéde) alkot kerek egészet. A három kiállítás kedvezményes közös jeggyel is megtekinthető a Liget+ oldalán.
A NEO Kortárs Művészeti Tér a kiállítással egy időben új nyitvatartási rendet vezet be: 12:00 és 19:00 között várják a látogatókat. A későbbi zárás célja, hogy a látogatók a Szépművészeti Múzeum tárlatának megtekintése után kényelmesen átérjenek a Millennium Házába is.
(Borítókép: Vasarely 120 – Kiállításmegnyitó 2026. május 13-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!