A kutatás szerint számos régészeti kincs alapanyagát képező anyagok állapota romlásnak indul, amikor a víz pH-értéke csökken.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Az óceánok savasodása komoly kihívás a víz alatti kulturális örökség védelme számára”
A kutatás, amelyet az olaszországi Padovai Egyetem koordinált, azt vizsgálta, hogy az óceánsavasodás, az éghajlatváltozás közvetlen következménye, miként gyorsíthatja fel a víz alatti régészeti lelőhelyek pusztulását.
A tudósok azt vizsgálták, milyen gyorsan károsodnak a történelmi jelentőségű anyagok az oldódás és a biológiai lebomlás révén a tengeri környezetben, majd ezeket az eredményeket nagyléptékű éghajlati modellekkel vetették össze – magyarázza Luigi Germinario vezető kutató.
Az eredmények aggasztóak voltak. Míg az iparosodás előtti időkben a kőzetek károsodása elenyésző volt, és ma is viszonylag korlátozott, a növekvő kibocsátások a romlási folyamatok exponenciális felgyorsulását idézhetik elő.
Ezek a változások „a következő évtizedekben és évszázadokban visszafordíthatatlanok lesznek, amelyeket az anyagok tulajdonságai és a biokolonizáció változó dinamikája befolyásol” – utóbbi a víz alá került szerkezetek felszínén megtelepedő mikroorganizmusok növekedésére utal – mondta Germinario az olasz La Repubblica napilapnak.
A tanulmány (forrás: angol), amely a Communications Earth & Environment folyóiratban jelent meg, arra figyelmeztet, hogy „az óceánok savasodása súlyos kihívást jelent majd a víz alatti kulturális örökség védelme szempontjából, és minden korábbinál sürgetőbbé teszi a megőrzési és alkalmazkodási politikák kidolgozását.”
Természetes savas vizekben végzett szimulációk rámutatnak a pusztulás kockázatára
A kutatók víz alatti helyszíni kísérletekkel modellezték a jövőbeli savasodási forgatókönyveket.
A csapat az olaszországi Ischia szigete körüli vizekben dolgozott, ahol a vulkanikus altalaj természetes CO₂-kiömléseket hoz létre, amelyek környezeti hőmérsékleten csaknem tiszta szén-dioxidot bocsátanak ki, így a terület élő laboratóriumként szolgál az óceánsavasodás vizsgálatára.
„Ez egy természetes környezet, amelyben azt is láthatjuk, valójában hogyan néznek ki a következő évtizedekre és évszázadokra jósolt forgatókönyvek – még a savasodás szélsőséges szintjein is” – magyarázta Germinario.
A kutatócsoport olyan paneleket süllyesztett a víz alá, amelyekben a kulturális örökségi helyszíneken gyakran előforduló különböző kőanyagok mintái voltak.
A paneleket a CO₂-kiömlések körüli különböző pontokra helyezték ki, hogy a lehető legszélesebb pH-tartománynak és savasodási viszonyoknak tegyék ki őket.
A laboratóriumban ezután optikai profilométert – háromdimenziós felületmodelleket készítő, nagy felbontású műszert – használtak, hogy láthatóvá tegyék és mérjék a különböző pH-értékek oldódásra és erózióra gyakorolt hatását.
„Ez lehetővé tette, hogy szimuláljuk, mi történhet egy kőből készült tárggyal egy víz alatti régészeti lelőhelyen – most és a jövőben is” – mondta Germinario.
„Még a kisebb felszíni károsodás is visszafordíthatatlan információvesztést okozhat”
Az eredmények borús jövőképet festenek Európa víz alatti kulturális örökségéről.
A leginkább veszélyeztetettek a kalcium-karbonátban gazdag leletek – például a márvány és a mészkő –, különösen, ha erősen porózusak vagy finomszemcsések.
„Ezeknek az anyagoknak a kémiai összetétele hasonló a koralléhoz, amelynek éghajlatváltozással szembeni sérülékenységét a tudósok és a közvélemény már régóta ismeri” – jegyzik meg a kutatók.
A tanulmány szerint különösen nagy kockázatnak vannak kitéve azok a tárgyak, amelyek történelmi vagy művészi értéke az aprólékos, finom részletektől – például szobrászati elemek, vésetek, mozaikok – függ.
Olaszország számos lenyűgöző víz alatti kincset őriz, például a mozaikjairól és márványpadlóiról ismert, ókori római város maradványait rejtő víz alatti baiai régészeti parkot, valamint a pugliai Egnazia római kikötőjét.
„Még a látszólag csekély felszíni károsodás is visszafordíthatatlan információvesztést jelenthet” – figyelmeztetett Germinario.