Az újonnan kinevezett külügyminiszter, Orbán Anita egyik első intézkedéseként megszüntette a külgazdasági feladatkör megjelenését a minisztérium nevében. A korábban Külgazdasági és Külügyminisztériumként működő tárca mostantól Külügyminisztérium néven folytatja működését. A változás részeként csütörtök délelőtt eltávolították az épület homlokzatáról a „külgazdasági” feliratot is.

A tárcát korábban vezető Szijjártó Péter irányítása alatt a magyar külpolitika egyik kiemelt feladata volt a külföldi befektetések Magyarországra vonzása, ezért a minisztérium nevében is megjelent a külgazdasági szerepkör. Orbán Anita már hivatalba lépése előtt jelezte, hogy ezen változtatni kíván.

Az új minisztériumi struktúra szerint a külügy elsősorban koordinációs és kapcsolattartói feladatokat lát majd el.

A cél az, hogy a tárca megteremtse a nemzetközi tárgyalások feltételeit az érintett tárcák számára, míg a külgazdasági és energetikai ügyek jelentős része – ahogyan azt a Portfolio is megjegyzi – a Gazdasági és Energetikai Minisztérium hatáskörébe kerül, Kapitány István irányítása alá.

Csütörtök reggel állványról kezdték eltávolítani a korábbi minisztériumi név betűit az épület homlokzatáról. A délelőtti órákra a „külgazdasági” feliratot teljes egészében leszerelték. A kormányváltást követően más változtatások is történtek a minisztérium épületében, ismét használhatóvá tették a külügyminisztérium büféjének ülőhelyeit, miután visszahelyezték az asztalokat és a székeket.

(Borítókép: A Külügyminisztérium épülete 2022. június 1-én. Fotó: Nagy Tamás / Index)

Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!