Már javában zajlanak a Megasztár válogatói, a műsort pedig idén Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna vezetik majd. Szépréthy Roland egy évad után távozott, míg Lékai-Kiss hét év után tért vissza a tehetségkutatók világába. Legutóbb ugyanis 2019-ben vezette az X-Faktort, ahogy Puskás-Dallos Bogit is akkor láthattuk utoljára zsűriszékben. Idén ő is visszatér ebbe az izgalmas és pörgős környezetbe, elmondása szerint pedig rendkívül izgatott is miatta.
Az egyik forgatási napra kilátogatva azonban nemcsak vele, hanem a többi ítésszel is lehetősége nyílt lapunknak interjút készíteni. Mindannyiukon érződött, lelkesen vágnak neki az új évadnak, Marics Peti régi motorosként már koncepciót is váltott azzal kapcsolatban, mi alapján válogatja ki versenyzőit. Míg Herceg Erika élvezi a mesterfrissülést, megtiszteltetésként éli meg, hogy ismét zsűrizhet a Megasztárban.
T. Danny: Nem az a cél, hogy lejárassunk valakit
Talán a legtöbb néző az egyik újoncra, T. Dannyre a legkíváncsibb – és meglehet, hogy a versenyzők is. A fiatal zenész nehéz időszakon van túl, amelyről hosszasan mesélt a CreatorTV által készített dokusorozatban. Sokakat meglepett, hogy éppen őt választották Széki Attila, vagyis Curtis helyére, ő azonban nagyon is késznek érzi magát a feladatra.
Kérdésünkre elmondta, az elmúlt pár napban már volt ideje ráérezni a műsor ízére, jól érzi magát, kezdi átlátni, miként is mennek a Megasztárban a dolgok. Saját szavait idézve, szuperül van, mindennap izgatottan várja az újabb forgatásokat. Mint mondta: „Már magát a folyamatot nagyon élvezem, ahol azt látom, hogy tudunk segíteni embereknek abban, hogy kicsit közelebb kerüljenek az álmaikhoz, vágyaikhoz, vagy ahhoz akár, hogy megnyerjék ezt a műsort. Nagyon élvezem azt, hogy ki tudom fejteni szakmailag is a véleményemet a dolgokról.”
Teljesen új élmény számára, hogy nem ő van a színpadon, eddig még nem volt módja kipróbálni magát nézőként, ítészként. Ennek ellenére úgy érzi, nagyon komfortos számára ez a pozíció.
Ez egy kényelmesebb pozíció előadóként, azt gondolom, de valahol egy nagyobb felelősség is, mert végeredményben nekem kell véleményeznem az előadást
– magyarázta az előadó.
Mesterként komoly felelősséggel tartozik a friss tehetségekért, azért, hogy megfelelő irányba terelgesse őket. Arról is kérdeztük, mit gondol kulcsfeladatnak új szerepében, amit semmiképp nem szabad félvállról vennie, ha a versenyzők jövőjéről van szó. Elmondta, szerinte nem szabad túlságosan az érzelmekre hagyatkozni, nagyon fontos az önazonosság. Úgy véli, csak kedvességből nem szabad továbbengedni valakit, hanem csak azokat a potenciális előadókat, akik megérintik, hatást váltanak ki belőle. T. Danny ilyen versenyzőkkel szeretne együtt dolgozni.
Nem mehettünk el szó nélkül amellett sem, hogy a Megasztár közösségi felületeinek kommentszekciója igencsak berobbant, miután kiderült, T. Danny is a mesterek között lesz. Így aztán arról kérdeztük az énekes-rappert, sikerült-e felkészítenie magát az esetleges negatív reakcióhullámra. Úgy felelt:
Őszintén nem nagyon szokott érdekelni az ilyesmi. Én mentálisan azért egy kicsit más állapotban vagyok már ennyi évvel a hátam mögött ebben a szakmában. Elég erős vagyok. Örülök neki, hogy itt vagyok, és ahogy látom, az emberek többsége is. Az, hogy valakinek nem tetszik, lelke rajta, engem annyira nem zavar.
Hozzátéve, inkább szakmai fejlődésére, illetve a versenyzőkre igyekszik fókuszálni. Mint mondta, szeretné megmutatni az igazi, szakmai oldalát, átadni, hogy valóban ért a zenéhez. Tudása segítségével pedig szeretné kihozni a versenyzőkből a tüzet, ami sokakban benne van, de még nem feltétlenül tudják, hogyan is használják azt. Arról is beszélt, abszolút önmaga szeretne maradni a műsor alatt, mert számára ezt jelenti a hitelesség. Kiemelve, jó előérzete van a Megasztárral kapcsolatban, és nem tapasztalt még semmilyen feszültséget a mesterek között.
Abszolút nem az a célunk, hogy valakit lejárassunk vagy valakiből műsort csináljunk, hanem az a cél, hogy valakiből megasztárt csináljunk
– fogalmazott a Megasztár új mestere, T. Danny.
Puskás-Dallos Bogi: Most engedem a közönségnek, hogy megismerjen
A tehetségkutató műsor új női mesteréből, Puskás-Dallos Bogiból csak úgy áradt a lelkesedés és az izgatottság a forgatás során, és látszólag mintha meg sem érezné a pörgést. Hét évvel ezelőtt, csupán 22 évesen ülhetett először zsűriszékben, azóta pedig igencsak megváltozott az élete, hiszen férjhez ment, és született egy kisfia is. Kérdésünkre elmondta, akkoriban takarékra is tette a zenét, meg szerette volna élni anyasága első szakaszát. Azóta másként is tekint a zenére, valamint a mostani mesteri feladatára is. Elárulta, 2019-ben még nem volt biztos abban, hogy készen áll egy ilyen felelősségteljes munkára, idő volt, míg belerázódott. Most azonban úgy érzi, újjászületett, kellően fejlesztette magát zeneileg is az elmúlt években, így kíváncsian várja, mit hoz ki belőle ez az évad.
Arról is említést tettünk, hogy az utóbbi években milyen más projektek felé kacsingatott, így került szóba a podcastja, ami az egyik legfontosabb lett az életében. Ennek oka, hogy általa sokkal közvetlenebbül tud kapcsolódni a közönségéhez, mi több, szélesebb körben tud megszólítani nézőket.
Most tudok igazán önazonos lenni, most engedem a közönségnek azt, hogy igazán megismerjenek. És pont abban voltam most, hogy elkezdtem elővenni régi dalokat, írni újakat, és nézni azt, mi az, amit most üzenni, mondani szeretnék az embereknek. Már van három félkész demóm, és nagyon szeretném azt, hogy a Megasztár-zsűrifeladatok mellett ez az év egy zenei visszatérés is tudjon lenni az én életemben
– magyarázta az énekesnő.
Elmondta azt is, rengeteget inspirálódik versenyzőitől egy ilyen műsor alatt. Alapvetően egy nagyon érzelmes, empatikus embernek tartja magát, ez pedig csak felerősödött, amióta édesanya lett. Ezzel együtt viszont hozzátette: „Nagyon-nagyon fontos az, hogy egy mester ne akarja saját magát látni a versenyzőben, vagy ráerőltetni, úgyhogy nekem ez lesz szerintem egy fontos feladatom, hogy kibontsam a versenyzőimnek a személyiségét, az erősségeit, és ahhoz, amit esetleg tudok, azt hozzátegyem.” Kérdésünkre elárulta, ő a sokszínű előadókat keresi, azt a karaktert, aki nemcsak jól énekel, de személyiségében is megvan az a plusz, ami hatni tud az emberi érzelmekre.
Elmondta, különlegesnek, frissnek érzi ezt az évadot, úgy gondolja, egy nagyon humoros Megasztár lesz. Izgalmasnak tartja a zsűri dinamikáját is, tetszik neki az összetétel, leginkább az, mennyire különböző irányzatokat képviselnek mind a négyen.
Marics Peti: A felejthetetlen pillanatot nyújtó előadót keresem
A ValMar duó énekese, Marics Peti a beszélgetésünk kezdetén azzal poénkodott, már harmadik alkalommal, ráadásul egy győzelem után visszatérve, szinte kiégve ül újra a mesterszékbe – amit persze nem gondolt komolyan. A 2025-ös győzelem eufóriája már alábbhagyott, de tény, hogy jelen állás szerint ő vezet a mesterek közül, tekintve, hogy Lengyel Johanna az ő szárnyai alatt zsebelhette be a fődíjat. A közös munka meghozta gyümölcsét, Lengyel Johanna tehetsége és alázata tiszteletre méltó és egyedi, azonban idén más típusú versenyzőkkel szeretne együtt dolgozni. Úgy fogalmazott, keresi a feledhetetlen pillanatokat nyújtó arcokat, és azt sem bánja, ha mindez átcsap a megbotránkoztatásba is.
– Inkább a PYFU-s irányban gondolkodsz?
– Nem feltétlenül, inkább Varga Irén
– fogalmazott nevetve. Hozzátette, nem tudja pontosan, mi vette rá a koncepcióváltásra, egyszerűen csak elkezdett dolgozni benne a kíváncsiság azzal kapcsolatban, mi mindent tudna kihozni azokból a versenyzőkből, akik a karakterükkel viszik el a show-t.
Tekintve, hogy a Megasztár újraindulása óta Marics Peti ül a legtöbb ideje a zsűriszékben, kíváncsiak voltunk, szerinte lesz-e bármilyen változás a műsor megítélésében – kitérve a társadalmi hangulat megváltozására és alapvetően a rendszerváltás hatásairól való véleményére. Az énekes úgy véli, ez mindenkiben másképp csapódik le, meglátása szerint lehet arra számítani, hogy egyesek megváltoztatják hozzáállásukat a csatornához is.
Én ezeket sose vettem ennyire komolyan. Engem hívnak egy zenei műsorba, amiben szívesen részt veszek mindettől függetlenül. Ennél mélyebbre nem megyek ebben
– magyarázta.
Három egymást követő évadban folyamatosan cserélődött körülötte a mestergarnitúra, ő lett a legbiztosabb pontja a Megasztár zsűrijének, amivel kapcsolatban afelől érdeklődtünk, számított-e erre. Elmondta, a hetedik évad után semmiképp, tavaly azonban már bizonyossá vált számára, hogy hoz egy olyan karaktert, amilyenre ennek a műsornak szüksége van évadról évadra.
Arról is faggattuk, kit tart jobb mestertársnak, Curtist vagy T. Dannyt. Erre az énekes úgy felelt: „Attival (Széki Attila, Curtis polgári neve – a szerk.) inkább haveri viszony van közöttünk, Danival pedig konkrétan együtt nőttünk fel. Vele együtt kezdtük komolyan venni ezt a pályát, együtt buliztunk, sokkal közelebb állunk egymáshoz. Azt pedig, hogy zsűriként ki a jobb, a nézőknek kell eldöntenie.”
Herceg Erika: Vissza kell hozni a szakmaiságot
Herceg Erika már a 2025-ös évaddal kapcsolatban is úgy nyilatkozott, nagyon izgatott a verseny miatt, mivel szeret fiatal tehetségekkel együtt dolgozni. A Megasztár idei évadára pedig úgy érzi, sokkal nyugodtabb lett, nem izgul annyira, ez alkalommal nem akar megfelelni senkinek. Fantasztikus érzés számára, hogy visszatérhetett a műsorba, de nemigen vannak konkrét elvárásai. Azt szeretné, hogy minden úgy történjen, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
Imádom ezt a munkát, szeretek az emberekkel foglalkozni, és nagyon fontosnak tartom azt, hogy ne áltassunk embereket. Aki tud, annak el kell mondani, hogy tud, és azt fejleszteni kell, azt nem szabad veszni hagyni. Aki pedig gyengécske, annak is el kell mondani, hogy irányt mutassunk az életben, mert túl rövid az élet ahhoz, hogy egy görbe tükörben nézzük vissza magunkat. Ez hatalmas felelősség is
– magyarázta az énekesnő. Kifejtette, sokkal magabiztosabbnak érzi magát idén, úgy fogalmazott, mintha valóban transzformáló hatással lenne rá a ló éve, amiben most vagyunk.
Az előző évadban több negatív megjegyzést is kapott versenyzője, Ádám Attila azzal kapcsolatban, hogy a figyelemért cserébe keverte magát botrányokba. Kíváncsiak voltunk, a mester hogy áll idén a Megasztár realityvonulatához, illetve szeretné-e elkerülni. Mint kijelentette, meglátása szerint ez is fontos része a műsornak, és ez az elem kell ahhoz, hogy ténylegesen megismerhessék a nézők, illetve a mesterek is a versenyzőket.
Szerintem azt kell inkább visszahozni, hogy legyen több szakmaiság. Bár sokan azt mondják, hogy a szakmai részét annyira nem szeretik nézni vagy hallgatni, mert az unalmas, és nem értik. Pedig meg lehet azt úgy fogalmazni, hogy az is értse, aki nem szakmabeli
– vélekedett. Hozzátéve, az a tapasztalata, hogy a fiú versenyzők jobban hallgatnak a férfi mesterekre, így ő inkább a lányokat célozza majd meg idén.
Mivel legutóbb is a Megasztárban debütált új dala, afelől érdeklődtünk, várható-e ebben az évadban is valami újdonság, amire a következőképp felelt:
– Ebben az évben dől el, hogy vagy beindul most már keményen a karrierem, vagy véget ér örökre.
– Miért érzed így?
– Ezt már eldöntöttem. Nem érzem így, nagyon nem szeretném letenni a lantot, de már rájöttem arra, hogy nem működik így marketing és biznisz szempontjából sem.
Az énekesnő úgy látja, nem tudott mostanában elég aktív lenni a zeneiparban, és nem tudta felvenni azt a felgyorsult tempót, ami jelenleg a szakmát jellemzi. Arról is beszélt, nem tartja kizártnak, hogy csak tehetséggondozással foglalkozzon, azonban száz százalékig még nem szeretné elengedni a zenét.
(Borítókép: T. Danny. Fotó: Szollár Zsófi / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!